Monday, June 08, 2009

Elballagtam

Ahogy a címben is olvasható és a képeken is látható, szombaton én is elballagtam. Nem volt élménymentes az esemény, olyan értelemben, hogy élmény volt maga az egész, de volt egy pár "élmény" is. Nem valami fantasztikus, de egy párat megemlítek.
Az egyik az volt, hogy mi 12-re kellett felmenjünk, habár 2-kor kezdődött az ünnepély, hogy fényképezkedjünk és felöltsük a tógákat. Persze, hogy a tógák utolsó pillanatban érkeztek meg. Többször elindultunk egy pár fiúval, hogy felcipeljük a lépcsőkön, de sehol se találtuk a tógás autót. Végül elindult az egész végzős sereg a "sorompóhoz", mert azt mondták oda menjünk, ott fogják kiosztani. Kb. 10 perc várakozás után jön felháborodva az egyik szervező, hogy hol vagyunk, miért nem megyünk elvenni a tógákat. Akkor továbbmentünk oda, ahova a kocsi leparkolt, de a tógákat már bevitték az épületbe, így oda is hiába mentünk. Tehát elég jól meg volt szervezve az egész. Jól megkerültük az épületet, vagy épületcsoportot. Aztán a sapka se volt valami kényelmes, még azután se, miután kaptam egy olyat, ami fel is jött a fejemre. Olyan volt mint egy úszósapka.
150-en voltunk ballagó diákok. A terem, ahol az ünnepség tartva volt, akkora, hogy 150 ember nagyjából minden helyet elfoglal. És általában nem csak az anyuka, vagy csak az apuka volt jelen, hanem úgy minden diákra kb. 4-5 vendég jutott. A terem dugig volt, a szélén is álltak sokan, mint például mi is, legalább egy annyian mint ahányan ültek, hátul se volt már hely, és még az udvaron is lehet voltak annyian mint ahányan benn a teremben. Meleg volt. Szag is volt. Igaz aki benn volt, az már egy idő után nem érezte. Csak az érezhette, aki kintről jött be, ami nem igazán volt könnyű dolog, mert már nem nagyon volt hely, ahova bejöjjön.
Maga az ünnepség is hosszú volt. Három évvel ezelőtt kb 250-en indultunk, a végére csak 150-en maradtunk. Nem mondom, elég jól meg volt szervezve, a díszkurzus se volt túl hosszú. Csak utána minden egyes tanárról mondtak egy pár szót és mutattak egy pár képet, és azok a tanárok akik jelen voltak, azok még szót is kaptak, és nem sok tanár hiányzott. Volt aki sokat beszélt, volt aki mégtöbbet. Aztán mindeféle szpícs, a dékán részéről, meg az évfolyamelsőtől, meg aztán a kulcsot is átadták a másodéveseknek, szóval meg volt adva a módja. S aztán következett, hogy minden egyes diák neve fel legyen olvasva, előrementünk, kaptunk egy "diplomát", egy rózsát, lefényképeztek, ott álltunk mind szembe a nézőkkel. Mivel az én csoportom lett legutolsónak felolvasva, mi kerültünk az első sorba. Fura érzés volt.

Aztán feldobtuk a kalapokat, elénekeltük a gaudeámuszt, igaz playback volt, aztán valahogy kimentünk fényképezkedni, ott megint feldobtuk a kalapokat, ez ami a képen is látható. Aztán a családdal is fényképezkedtünk. Lassan meglett minden.
Szerencsére szép idő volt, a teremben viszont nem volt légkondi. És végig álltunk az ünnepélyen. Az egész ceremónia kb. 2 és fél órát tartott. Én 5-kor tudtam eltávozni a helyszínről.
Hát körülbelül ennyi, lehet nem volt túl izgalmas, de megvolt. Elballagtam. Államvizsgázni viszont csak jövőben fogok, mert nem sikerült elkészülnöm a dolgozattal. Jövőre legalább elkészítem becsületesen. Időközben még nem tudom mihez fogok kezdeni.

Több képet itt lehet megtekinteni.


Graduation